Apátfalva határ menti település Csongrád-Csanád megye déli részén, a Maros folyó jobb partján fekszik, ahol a Maros folyó tölti be a természetes határvonal szerepét Trianon óta. Makótól, 10 km-re helyezkedik el és a 43-as fő közlekedési út szeli ketté, teljes népessége 3014 fő.
Apátfalva – neve szerint – valamely monostor apátjának birtokát képezte. A köznép a mai napig Pátfalvának hívja, első előfordulása a Pothfalua névalak. Apátfalva már Szent István korában is létezett, az első írásos emlékek 1334-ből valók. A történelem és a természet viharai többször elpusztították a települést. A település neve a Dózsa-féle parasztháború kapcsán került be az ország történetébe. Az Apátfalva melletti síkon országos jelentőségű összecsapásra került sor, a Dózsa-sereg egyik előretolt egysége 1514. május 27-én itt szenvedett vereséget a főúri csapatoktól. Egy nappal ezután a paraszti seregek győzelmet arattak Nagylak mellett. Megtorlásul Dózsa az egyik vezérét, Csáky Miklós csanádi püspököt az apátfalvi révnél karóba húzták. Ezek az események a parasztháború fordulópontját jelentették, végső szakítást az urak és a keresztesek között.
A gazdagon benépesült táj arculatát a török pusztítások sorozata semmisítette meg. A falut és a Maros mentén húzódó tölgyerdőt felégették, a szántók parlagon maradtak. A kegyetlen pusztítások nyomán ember nélkülivé vált a táj. A török hódoltság után lassan népesült be a térség, az elpusztított falvak többsége azonban sohasem épült újjá. 1750-ben vette kezdetét a falu újratelepítése, 1751-től telepesek jöttek Jászjákóhalmáról és Heves megyékből, Ők a mai lakosság ősei. Templomát 1754-ben kezdték el építeni. Az 1831. évi kolerajárvány – amely 137 áldozatot követelt – idején a helytartótanács utasítására Csanád megye határait le kellett zárni. A kolera megszűnésekor Szent Anna tiszteletére örök ünnepet fogadtak, melyet minden évben megtartanak. Az 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot baj nélkül vészelte át a település.
Az első világháború alatt a község fejlődése lelassult, 1400-an vonultak be, közülük 173-an haltak hősi halált a frontokon. Emlékükre 1925-ben állítottak fel a Koszorúzó honvéd szobrát. A második világháború alatt 1944. szeptember 25-én vonultak be a szovjet katonák Apátfalvára. A harcok elmúltával megkezdődött a falu újjáépítése, a régi vezetőknek távozniuk kellett, helyükre új vezetők álltak. Az 1956-os események meghatározó alakja Keresztúri András tanító volt. Társaival bizottságot hoztak létre, kérték a parasztokat a vetés és egyéb munkák folytatására, eltávolították a vörös csillagot a közintézményekről, a lakosság nyugalmát nemzetőrséggel biztosították. A forradalom ideje alatt a községben erőszakos cselekmény, tüntetés nem történt.
Apátfalva sajátos néprajzi szigetet alkot, lakói mai napig tájszólással beszélnek. Hagyomány és a szokáskincsük lényegesen különbözik az alföldi emberétől, etnikailag meghatározott eleme a palócság, de keveredtek közéjük jászok is. Népi kultúrája nem rekedt meg a betelepülés szintjén, bár a technika és a civilizáció változása jelentősen rányomta bélyegét.
Természeti adottságaiból adódóan jelentős mezőgazdasági termelési tradíciókkal rendelkezik. A településen többségében magyar nemzetiségű, katolikus vallású lakosok élnek. Nagyobb lélekszámban cigány, kisebb lélekszámban román nemzetiség él még Apátfalván. Mindkét nemzetiség érdekeit nemzetiségi önkormányzatok képviselik. Építkezése, lakberendezése sajátos jellemzőkkel bírt. Önálló népviselete volt. Hímzése a fehér alapon fehér lyukhímzés. Gazdag a népzenei-, népdal- és néptánc kultúra és Különösen gazdag házoromzatai ma is megtalálhatók. A néphagyomány őrzése mellett a falu népét a mélységes vallásosság jellemezte. Katolikus hitük nem formalitásokban, hanem zsigereken átható, mindennapi életükön átsugárzó hitben mutatható ki.
Féja Géza, a híres falukutató találóan írt a pátfalvi népről:” Az új országhatár szélén déli Csanádban, Makó közvetlen közelében egészen különös sziget Apátfalva….Főleg palóc telepesek szivárogtak ide, s utódaik ma is élesen különböznek a déli Tisza-vidék népétől. Kedélyük sokkal lágyabb, beszédük kedves, szikrázó, humoros. Nagyon vallásos katolikusok, de ugyanakkor rátartiak, gőgösek és harciasok is. A verekedés és a bicskázás kiirthatatlan „népszokás” Apátfalván. A székelyekre emlékeztetnek, van bennük valami egészséges törzsi vadság, fejlett esztétikai hajlandóság, bévülről folyton mosolyra csiklandozó életkedv s misztikus hajlam is”.
Nevezetességeink, Szent Mihály Plébániatemplom, Langó- kápolna, a temetőben épült kápolna, Nepomuki Szent János- szobor, Egressy- kúria, Szoborkert – Koszorúzó honvéd szobra, Trianoni kopjafa, Országzászló, Szent Anna kerszt, II. világháborús emlékmű, Dózsa György mellszobra, Petőfi Sándor mellszobra, Lerombolt híd, Útmenti keresztek Apátfalván, Apátfalvi házoromzatok, Maros-ártér növényvilága, a „Lúdvár”,Kun-kereszt, Sportcsarnok, Langó Hagyományőrző Ház, Eszterlánc Ház ( néprajzi-helytörténeti gyűjtemények )
További képek Apátfalváról:
